Sokan megvádoltak bennünket azzal, hogy nem vagyunk sem magyar érzelműek, meg hogy sokszor nem a legszebb fényében tüntetjük fel ezt a csodálatos várost, ejnye bejnye, plusz még egy rendes Wass Albert szereplőt sem tudunk fejből idézni.

Hogy mi is hozzájáruljunk a megmaradás, a hovatartozás és egyéb fellengzős szavak tartalommal való megtöltéséhez, meg persze lelkes támogatói vagyunk az I Love SatuMare mozgalomnak is, ezúton szeretnénk néhány képes útmutatóval szolgálni az igazi magyaroknak, getbeget románoknak, és úgy egyáltalán, a natural born szatmáriaknak. Pár javaslat, ahogy Csernus doki kérdezné: bevállalod? Jöjjön tehát a Satu Mare Ink lokálpatrióta kollekció.

Kezdjük egy egyszerűbb mintával, a vállra szúrt városlogó kitűnően fejezi ki a származást, estélyi ruhával is kitűnően használható, a vállpánt helyét viszont minden esetben csekkoljuk!

Divatos és elegáns motívum a felkar belső részére felhelyezhető szöveg, nem is offenzív, szép kalligráfiája számos férfiszemet gyönyörködtet. Bármilyen tiltakozáskor, felemelt kézzel kitűnő transzparensi feladatokat láthat el.

Férfiak számára egy markánsabb, erőteljesebb feliratot javaslunk, amelyet aztán körbe is lehet fedni, az alkar külső része az egész nyári szezon alatt tudatosítja mindenkiben a viselője hovatartozását és szatmári kötődését.

Az erőteljes férfi mellé egy finom kis nőcis motívum, melyhez remek motívum lehet a könyökre felvarrható szív, a love felirat helyett. Jelenlegi formája kiegyensúlyozott, lelki békéjében és származásában megingathatatlan személyiségre utal.

Haladunk az erőteljesebb és kifejezőbb minták felé, a kecses női háton remekül mutat az angyalszárnyak közötti tűzoltótorony, a későbbiekben aztán a torony lábához felvarrathatunk egy szabadtéri rendezvényt, olyan úgyse lesz a torony körül egy ideig…

Na ez már erősebb, félmeztelen tiltakozásokhoz is remekül felhasználható minta, a pocakon a Pannónia szálló, csak gyakorlott flashmobosoknak ajánljuk. Felvarrásakor vigyázni kell, hogy az előtte parkoló luxusautókat nehogy a járdán ábrázoljuk. A kurvákat meg mellőzzük.

Az utolsó mintát  pedig köztisztviselőknek vagy az épület kubista vonalai  iránt elkötelezett szatmáriaknak ajánljuk. Remek lehetőség ezt felvillantani politikai viták közepette, majd az inget visszagyömöszölni a nadrágba és visszaülni a székre. Garantált hatás.

Nagyjából ennyi, amit ezen a csodálatos szombat délutánon össze tudtunk hozni,  ha valaki ezt komolyan venné, forduljon bizalommal szakorvoshoz. A városmarketingről fogunk majd valami komolyat írni, csak ilyen szép időben csupa bolondság jutott az eszünkbe. Kellemes hétvégét!

 

Reklámok

Megrázó mai mese két szerelmes fiatal szétszakíttatásától, kerítésen keresztüli smacizásról és egy kerítésen átdobott cipőről.

Volt egyszer, hol nem volt, talán még a Sárga Hídon is túl, éldegélt a 16-os mikróban egy kisfiú és egy kiskány. Még kicsik voltak, amikor édesszüleik jó barátságot kötöttek: a két király, Mesaroş apuka és Körtvélyessy apuka igazából nem koronás királyok, hanem az esztergapad királyai voltak az Unió nevű nehézgépgyárban, két tonna nyersvasból tizenhárom szőlőprést is ki tudtak esztergálni, ezért hívták őket a négyes szekcióban úgy, hogy „a két király”. Még akkor, rögtön a forradalom után, lógatva a lábukat az HC12-es esztergagép sarkán, megdumálták, hogy a két kölyköt valahogy össze kéne smekeriálni, oszt lehetne majd öregkorukra nagyokat miccsezni a tőtésparton. Mesaroş apuka hirtelen jött ötletére a másik király csak ennyit mondott: „na binye”, ezzel meg is pecsételték a fiatalok sorsát.

Telt-múlt az idő, Ionel és Juliska kézenfogva jártak összeszedni apáikat a korcsmából, a két királyné pedig, hogy róluk is ejtsünk szót, közösen nézték az Isaurát, öttől fél hatig. Mesaroş anyukát Erzsikének hívták, Körtvélyessy királynét pedig mindenki csak Vioricának szólította, így van ez a vegyesházasságokban. Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a két gyermek már kamerás mobilt kapott Karácsonyra, nyomatták róla az smseket ezerrel, és ameddig Mesaros anyuka átszaladt a másik királyi családhoz egy kis bejglivel, a gyermekek már egymás száját puszilgatták a szárisztóban.

Cseperedtek a gyermekek, Ionelt már nemcsak a szkára előtt, hanem a BoraBora előtt is pofozták a falusi szegénylegények, amikor párja még mindig a tükör elől fényképezte saját magát egy newyorkerből ofertált majóban. Juliska amúgy tehetséges lány volt, egyszer már szerepelt egy helyi újság utolsó oldalán, hogy hobbija a biciklizés és a zakuszkabefőzés. Ionel hosszasan tanulmányozta a németországi hármasgolf-kínálatot, hogy ha felnő, ő is hármasgolfimportőr lehessen, mint atyai nagybátyja, Viorel, aki tavaly a Portugál királynak varrt valami láthatatlan ruhát, párszáz euróért.

Hullottak már a fákról a sárguló levelek, amikor Juliska nekikezdett az első mázsa Wass Albert-kötetnek, ameddig Ionel, aki a szomszédos oskolába járt, új szkemákat tanult a bástánoktól a csentruban. Közben az öreg királyné, Erzsike néni szomorúan koptatta a Goldis padjait a lekvárbefőző és marketingszakon.

Egyik reggel viszont megdöbbentő varázslatnak lettek tanúi a kerekerdő lakói, láss csodát, a két oskolát égigérő kerítés választotta el egymástól. Ionel és Juliska ettől kezdve márcsak a négyzet alakú rácsokon keresztül smacizhatott nagyszünetben, igazi moziban látott nyelves csóknak pedig már csak a szomorú emléke maradt szívük szegletében. Az égigérő kerítés tövében a két szerelmes fiatal teste egymásbaforrt, leárazott kenvelós pulóvereik szövete lágyan simogatta a drótkerítés durva rozsdamentes inoxhálóját. Így bandukoltak kettecskén, a szerelem gidresgödrös, de fizetős autósztrádáján.

Aztán, egy szomorú szerdai napon, Juliska fekete szoknyácskában, az öreg királynétól örökölt harisnyájában szavalta a Szózatot, Ionel pedig a kerítés túloldaláról figyelte szíve szép szerelmét. Nagyot szívott a földrajzóra óta szorongatott cigarettájából és megfogadta, hogy ha nem is fog egyhamar nyerni a SuperBingón, a meseszép Juliska egyszer úgyis az övé lesz. Közben, a gonosz irigy erdei manók előjöttek odúikból és csúnya szavakat kezdtek kiabálni az égig érő kerítés másik oldalára. Ionel pedig csak állt, és nézte, hogy ce pula mea, majd hátrafordult, hogy egy kis fixáló zselét kenjen kócos fürtjeire.

Ebben a pillanatban, valamelyik kenyeres pajtása egy tavalyelőtti modell Reebok bászketcipőt dobott át a kerítésen, egyenesen a tündérszép királykisasszony felé. Ionel remegő szívvel kurvaanyázott visszafelé, de a baj már megtörtént: a bűzlő kosárcipőtől a másik oldalon többen összeestek, mint a Lost-ban, Juliska viszont méltósággal, igazi királylányhoz méltóan tért rá az „itt élned, halnod kell” sorra.

Ionel összeszorította Zippo gyújtóját, és legszívesebben az Óperencián túlra küldte volna a gonosz mostohákat, hogy ezt a sunát ily gonosz módon, egy kerítéssel próbálják tőle elszakítani. De minden jó, ha a vége jó, Juliska feje délután kicsit még fájt a nemzethalál víziójától, délután viszont már kézenfogva üldögéltek a Gyuszi gödörben és megfogadták, hogy őket bizony egy kurva kerítés meg az egész kerekerdőbeli konjunktúra rohadtul nem fogja egymástól szétválasztani….

A bringázás szépségéről és fontosságáról már írtunk, most már csak annyit kell ide bekopizni, hogy: holnap, azaz csütörtökön,  menetrendszerinti önfeledt bringázás a régiközpontban, 17.30 és 18.30 között. Van már szuper kis mozgósító plakát is:

A biciklizést továbbra is fontosnak tartjuk, de annyit azért engedjetek meg biciklis srácok, hogy ha most ismét heten lesztek, vagy tizenegyen, akkor érdemes lenne más gerillaakcióban vagy szervezésben gondolkodni. Mert ha nem sikerül elmozdítani a holtpontról a biciklis ügyet, és valószínüleg nem fog sikerülni az áttörés, akkor kéne egy gerilla-B-terv is.

Meg írjatok majd pár sort, hogy haladtok a városrendezési terv biciklis javaslataival.  Ha bármiben elakadtok, netalán egy jövőbemutató, modern és emberközpontú várost megcélzó programra van szükségetek, ajánlom az LMP néhol sajnos utópisztikus Budapest-programját, töltsétek le, érdemes.

Más téma, hétvégén városunkban fog anyázni Csernus Imre, pszichiáter, aki párkapcsolatról, annak buktatóiról fog előadni, komoran, tőmondatokban, rekedten arról, hogy miért baszódnak el a párkapcsolatok. Miért van az, hogy először még sminkelünk a randira, majd pár év múlva már tréninggatyában döglünk a tévé előtt? Meddig tart a varázs és mikortól érezzük majd a párunk testszagát? Van-e létjogosultsága a Valentin-napnak, ha az év többi részében néha-néha meg-megcsapjuk az asszonyt?

Ha már a brutális őszinteség a menő, Csernus doki igazából nem csak párkapcsolatokról kéne városunkban beszéljen. Hanem, ha ideköltözne pár napra, és csak jegyzetelne az utcán, kivágásokat gyűjtene az újságból, biztosan rákérdezne néhány más témára is. Például, hogy a szatmári mikróbeli társadalom hány százaléka alkoholista? Hogy a szatmári [román / magyar / politikai / gazdasági / kulturális] elit alig beszél idegen nyelveket, hogy sokunknak kétes értékű felsőfokú diplomája van?

Vagy például létezik egy lappangó, nyomokban tapintható interetnikus feszültség, amelyet ügyesen sminkelünk, csak kósza internetes kommentek és részegen kiejtett félszavak utalnak rá, de a kölykeink átordibálnak a másik iskola megemlékezésére. Ez épp ma történt, és kaptunk evvel kapcsolatban egy emailt, bemásolom a Kölcsey kifütyöléséről szóló részt:

“megerkeztunk es kezdetet vette az unnepseg…a slaviciban kicsengettek es mint az allatok cigivel a kezukben kijottek. Az igazgatono elkezdte beszedet es mindenki hurrogott , az udvaron vagy az ablakbol nezelodott. Amikor a gyertyakat az asztalra helyeztek akkor  kezdodott a “bozgor” szavak dobalasa es a tobbi gyonyoru kifejezes stb,… amikor a szozat felszolalt a roman himnuszt enekeltek es egy labdat athajitottak a keritesen 2x is. A tanarok az ablakbol gond nelkul vegigneztek ezt.”

Eddig az email. Mi nem voltunk ott, és nem szeretnénk a részletek ismerete nélkül nyilatkozni, viszont meggyőződésünk, hogy akárcsak Csernus dokinál, erről a konfliktusról beszélnünk kellene. Éppen ezért az a kérésünk, hogy ha a Tisztelt Olvasók és Fészbúkerek között vannak olyanok, akik ott voltak, vagy választ tudnak adni pár kérdésünkre, küldjék el kommentben vagy emailben.

Az egyik alapvető kérdés az, hogy ez csak a tinédzserkori deviancia számlájára írható vagy a többségi társadalomból gyökerezik a mai bozgorozás? Másik, hogy az iskola mindennapjaiban jelen van-e ez a feszültség és csak október 6 hozta ki? Mi volt a két tanári kar hozzáállása, történt-e valami kommunikáció ezügyben?

Természetesen nem szeretnénk döntőbírák vagy önjelölt kulturális antropológusai lenni a témának, viszont Csernus is tuti ezt mondaná, nézzünk magunkba meg szembe. Lökjétek a kommenteket, készítünk belőlük egy összeállítást, de az oláhozás, kurvaanyázás egyenesen megy a kukába, Janó ne is fáradj 🙂

Shalom aleichem, Szatmár!

Posted: október 6, 2010 by szatmárisrácok in frankó, rendezvény
Címke: , , ,

Bár már szerda reggel van, mi még mindig adósok vagyunk a jókis klezmer koncert beszámolójával.

Kezdjük távolabbról, mit is jelent a zsidó kultúra Szatmáron: az egykori, Erdélyben negyedik legnagyobb zsidó közösség mára már jelentősen megfogyatkozott, a kultúrában és kereskedelemben betöltött szerepük is ezzel arányosan csökkent. A második világháború előtti harmincezres közösség felét deportálták, maradtak az épületek (a köznyelvben a zsidó-korzó maradt meg a legmaradandóbban) illetve a közéleti személyiségek tevékenysége, gondolok itt Harag Györgyre vagy Jászi Oszkárra, és az a pár emlék, amelyet a jelenlegi mag féltve őriz. Ennyit a történelemről,

és

akkor most gondolj arra, hogy a közösség pár megmaradt tagjának mekkora felemelő érzés az, hogy fiatalok játsszák a klezmer dalokat gitáron, trombitán, olyan átéléssel ahogyan csak ezt a zenét lehet.

A vasárnapi vendégszereplő Is…Real Project pedig egy klezmer zenét játszó család, akik nem a hagyományos, Budapest / Vienna / Amsterdam és egyéb “klasszikus” klezmer együttesek stílusában alkotnak, hanem az archaikus, klasszikus akkordokat újragondolva egy tüctüchöz szokott fülnek is emészthető zenét alkotnak. De lehet bármilyen a rögzített stúdióanyag, ha az élőben nem “jön át”, hogy megasztárosan undorítóan fejezzem ki magam.

Nos, ebben az esetben ez is telitalálat, a hideg, szürke zsinagóga falai közé csodálatos színt varázsol a zenekar, élén a karizmatikus frontleánnyal, aki rég nem hallott tisztasággal és átéléssel énekel, a közönség pedig eleinte kicsit feszélyezetten, majd a koncert második felétől ütemesen tapsol.

A másfél óra alatt a ritmus folyamatosan változik, gyorsabb és patetikusabb dalok, ismertebbek (Arany Jeruzsálem) és ismeretlenebbek követik egymást, néhány improvizáció is befigyel, a két hölgy duettje pedig remekül kiegészíti a patent ritmusokat.  A visszatapsolás utáni finálé pedig egészen eksztatikus hangulatot varázsol a zord oszlopok közé.

Valahogy így néz ki egy jó világzenei koncert,  a hangszereléstől az átkötőszövegig minden azt az egy célt szolgálja, hogy leghűebben adja vissza a hangulatot, amelyet ma már nagyon kevés helyen lehet elkapni, talán egy Chava Alberstein vagy Di Naye Kapelye koncerten, a legközelebb. A klezmer zene pedig, mindegyik világzenei irányzat vagy zenei gyökér közül a legemberibb, ha lehet ezen a gumicsizmás bloghelyen ilyen  patetikusan fogalmazni.

Ha a szervezők ismernének bennünket, megkérnének, hogy írjuk már be, hogy külön köszönet illeti Sharon Weiss-t, aki támogatta a fiatal zenészek fellépését, és a tóraszekrényt borító ünnepi takarót hozta a várdomb utcai zsinagógába, de ezt beírjuk magunktól. Ugyanis, a koncert nélkül nehezen lett volna szép a vasárnap délutánunk.

Kreatív blogger díjat kaptunk

Posted: október 4, 2010 by szatmárisrácok in frankó
Címke: , , , , ,

Mint árokásáskor a flakon, körbejár a blogoszférában a díj, amelyet mi is megkaptunk mareggel SeerLacitól, köszönjük szépen 🙂

A játékszabályok a következők:

1. A díjat meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogra.
3. Be kell linkelnünk, akitől kaptuk.
4. Tovább kell adnunk 7 embernek.
5. Be kell linkelni őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnunk magunkról 7 dolgot.

Na jó, de milyen hét dolgot áruljunk el magunkról, amit eddig nem tudtatok? Összeültünk tehát, Amélie az álmodozó csetecsista virágszál, Cicalááány az emancipált fehérneműdíler, és Laca az álművész rasztaxis. Hogy a legpontosabb képet nyújtsuk magunkról, megválaszoltuk azokat a kérdéseket, amelyeket Ti is fontosnak tartotok, meg kérdeztétek fácsén meg mindenhol, mi pedig szét szeretnénk vágni ezeket a gordiuszi csomókat. Na, bogozzátok ki.

1. Lakhely: Montmarte, WallStreet vagy Amsterdam? Szatmár. Porosak az utcák és a közélet is, de így szeretjük.

2. Nevezetesség: Tűzoltótorony, Erdődi vár vagy a Nagy Ház? Régi csentru. Egyszer úgyis szép lesz.

3. Suli: Kölcsey vagy Refi? Hám János, vagy Johann Ettinger Líceum. De, a faipariból is érkezhetnek rendes srácok a Goldişra meg árufeltöltőnek a magyarbótba.

4. Oké, akkor: Goldiş, Spiru Haret vagy valami más felsőoktatási intézmény?  Bármi más, csak ne egy padban ülj az izzadó ötvenes mamákkal. Legszívesebben: Kolozsvár, BBTE. Tökmindegy, csak láss világot.

5. Üdülés: Saustau vagy Szoboszlou? Minden más jöhet. Félsziget, EFOTT, SZIN, NÖF vagy bármilyen rövidítés csak hang legyen és fény 🙂

6. Magyar mulatós vagy manele? Quimby, Kispál, Ladánybene, Irie Maffia, Péterfy Bori, és társaik.

7. Oké, de mégis mikor áruljátok el, kik vagytok? Egyelőre megmaradnánk a taximegállóban, a futószalag mellett és a bugyik közt. Nektek is jobb ez így.

És azok, akiknek mi küldjük a Kreatív Blogger-díjat:

1.  Semmi Lábszag, ők nevettek rajtunk először. Vagy sírtak.

2. Szatmári bringások, mert bringázni jó.

3. Szabó T. Csaba: felét se értjük, de nagyon jó

4. Puritán Szemét: felét sem merjük bevallani, de nagyon jó.

5. .Fekete-fehér napló, az udvarhelyi élet feketébbik oldaláról

6. Kariklea: divat, glamour, saját fotók, mi kell még.

7.  Hangolat blog: Hangulatorientált gondolatfeeling vagy mi a szösz.

7+1: Kutyópressz, reméljük Tőkés ilyen típusú pártban gondolkodik.

Tehát ennyi, köszi Seer Lacinak és mindazoknak, akik ránkkacsintottak 🙂

Micsoda hétvége volt tesvéreim….

Posted: október 4, 2010 by szatmárisrácok in frankó, rendezvény
Címke: ,

Bárcsak minden hétvége ilyen lenne kisvárosunkban, hogy azt sem tudod, merre szaladj, annyi kultúra van, hogy szinte lelóg a villanydrautról. A srácok meggyőződése, hogy még ebben az évezredben Szatmárból igazi  Kulturhauptstadt lesz, színvonalas rendezvényekkel, okos kultúrmenedzsmenttel és lelkes fogyasztókkal. Lássuk, mi jött össze ebből erre a hétvégére:

Fábry teltházas estjének sikerében az első perctől biztosak voltunk, amióta tudunk róla. Ugyanakkor, a pár évvel ezelőtti marosvásárhelyi fiaskó is példa arra, hogy minnél nagyobb sztár valaki, annál több az allűr, a púder, annál nehezebb a szervezőknek. Zsúfolásig telt terem, lassan bemelegszik itt fenn, feszült csend, csinos csajszi felkonferál, Aranyosinak pedig nem egyszerű a dolga. Ennek ellenére nyomja ezerrel, azzal a pösze bájjal, amiért szeretjük, húzós sztorik a kölykökről, a repülős vodkázásról, majd észrevétlenül átvezeti a Fábry felkonfba. A mester aztán másfél órán keresztül megállás nélkül sziporkázik. Fábry kétoldalról támadja a nézők humorközpontját, az egyik az überintellektuell rész, ógörög utalásoktól a schopenhaueri bánatig mindenről kell legyen fogalmad, hogy élvezd. Másik oldal pedig a fingás, böfögés, maszturbálás és egyéb társaságbeli tabuk jópofa szétcincálása, egy kis békebeli bérházas feeling, egy kis szocreál egyszerűség, és húszperces monológ a zacskóstejtartóról. Bár szétfagytunk, mégis kurvajó volt.

A hétvége szupersztárja viszont a Festivalul Pălincii című rendezvény, amit azért írunk csak románul, mert magyar nyelven egy szót sem kommunikált a szervező. Tekintsünk el most attól, hogy mekkora költségvetésből gazdálkodik a fesztivál, meg a vicces napóleonkalapos (?!?) lovagi ceremóniától, továbbá attól is, hogy miket láttam más városokban, kimentünk, megnéztük, körbeszaglásztuk, beszéljenek a képek:

Ez fogad bennünket a fő sétányon,a standok anyaga gyalulatlan fa, rajta a retinahártyára lyukat égető kék nájlon, amelyeket a falusi lagzikon lehet a konyhasátor fölött látni. Szatmárikum?

Az első, amitől az agyunk ledobta a bicikliláncot, az az ukrán nyelvű welcome banner. A többezres ukrán kisebbség és a több tízezres ukrán turistahadosztályok tiszteletére. Na de haladjunk bennebb, és csak a kedvetekért, tisztelt nem szatmári és nem sárközi olvasók, ezúttal fényképpel is tudjuk illusztrálni, mit jelent a hagyományőrzés újragondolása. Íme:

A felső téren népzene szól, amelyről bizton állítom, hogy csak azért vannak nézői, mert minden néptáncosnak van anyukája meg unokatestvére.  Szerény nyakkendős taxis véleményem szerint akárcsak nyugatabbra, itt is a mainstream zene kell legyen a fősodor, a népzene pedig meg kell maradjon az egzotikum szintjén, ha egyáltalán vannak turisták akik kamerázzák az új iPhone-jukkal a csodát.

Egy ilyen rendezvény profilját természetesen nem lehet egyből eltalálni, nagyon sok finomhangolás vár a jövő évi edíció szervezőire. A legbosszantóbb, a multikulturalitás demagóg szerepeltetése mellett az, hogy sikerült ezt a rendezvényt megpályázni, megnyerni, kilicitálni, viszont a szervezőnek mégsem sikerült felemelni egy banális falu- vagy városnap szintjéről.

Amit semmiképpen nem szabad elmulasztanunk, az a projekt nyilvános értékelése: hány embert mozgatott meg, abból hány turistát, milyen sajtóimpaktja volt Szatmáron kívűl, azaz bekerült-e a nemzeti szintű média figyelmébe, és vannak még ilyen finomságok amelyek mind-mind hozzájárulnak egy lehetséges jövőbeni sikerhez. Most viszont már nem lehet pénzhiányra hivatkozni.

Üdítő színfolt volt a hétvégi műsorpalettán a klezmer koncert, amely teltházas volt és mindenki csak szuperlatívuszokban beszélt róla és mi is úgy fogunk, úgy estefelé.

Ezen a hétvégén is érdemes szatmárinak lenni, amely az év minden napjára tartogat szépségeket, de nem minden hétvégén van itt a sztendap messiása, nem avatnak pálinkalovagokat minden pénteken és még sorolhatjuk.

Szombaton Fábry Sándor fog nekünk mesélni a zsúfolásig telt  teremben a prosztatavizsgálatról, sikamlós csajos sztorikról, régi idők Budapestjéről, Ferenc testvérről, Dodi barátjának beköpéseiről, és reméljük nem csak erről. Ne sztreszáljátok magatokat foglalásért, az első pár napban elfogytak a jegyek, viszont korlátozott számú állójegyért lehet majd verekedni a helyszínen.

Ami viszont az egész hétvégét betölti a hétvégi Festivalul Pălincii, amelynek plakátjáról már ódát zengett kolléganőm. A Hírlap a tegnapelőtti  cikkében és a hivatalos oldalon pár szignifikáns számot és információt találtunk a rendezvényről, ha tudunk románul, melyek szerint a Megyei Tanács nyújtotta be a pályázatot az EU-hoz, majd a közbeszerzési eljárás során a Solpress RT lett a nyertes, hogy két év alatt le, cirka 8 milliárd lejből felépítse a szatmári pálinka imázsát.  Hogy mit sikerül majd ebből a “szerény” költségvetésből alkossanak, arra a közeljövő fog választ adni, a hétvége a projekt első nagy come out-ja.

A Hírlap cikk kitér arra a kérdésre is, hogy miért nincs egy rohadt szó sem magyarul, németül, esetleg ukránul? A választ megéri bekopizni: “az Európai Unió csakis a román nyelvű verzióhoz biztosított támogatást, ezért nem került fel a szöveg sem az itt élő kisebbségek nyelvén, sem valamelyik világnyelven” Jól értem, a plakát nyomtatási költsége nagyobb, ha van rajta magyar nyelven 5 szó?

A program: ma délelőtt Pálinka lovagrend megalapítása, sajtótájékoztató, majd délután Lavinia Goste produkciója nyitja meg a show-t. Majd, 17óra 15perc és 30perc között, azaz 900 másodpercet a Madisz tánccsoportja fogja szórakoztatni a kóstolgatókat. Újabb 900 másodperc cigánytánc, 900 másodperc svábtánc. A multikulturalitás zárásaként 900 másodperc ukrán tánc. Este két óra román népzene, Petrică és Nicolae Mureşan  (7200 másodperc).

Szombaton és vasárnap ugyanilyen arányban nyomatjuk a világzenét, arra már rá se merek kérdezni, hogy vajon a szervezőnek eszébe jutott-e, hogy lehetne ugyanezt más zenével is keverni, én egy Pavel Stratan / Magna Cum Laude / Zdob si Zdub estét is megkockáztattam volna, a három kijön 20 ezer euróból és ezrek tombolnak, turisták, fiatalok, magyarok, románok. Ehelyett lesz Ghiţă Blidar, akiről semmilyen videót nem találtam a weben, a vasárnapi headlinerek között pedig örömmel fedezzük fel az örök Maria Tripon-t. Meg persze egy csomó népi breakbeat lesz még a három nap alatt.

Ennél érdekesebb zenei élményt ígér az Is…Real Project szatmárnémeti fellépése, vasárnap délután négytől modern klezmer zenével töltik meg a zsinagógát. Aki még emlékszik a Vienna Klezmer Band pár évvel ezelőtti koncertjére, vagy a rzeszówiakéra, tudja mire számíthat, ezúttal: egy különleges helyszín, hozzá a klezmer zene dinamikusabb, fiatalosabb feldolgozása, olyan dalok amelyek ismerősen csengenek bármely világzene-rajongónak vagy szinte bárkinek.  Ízelítő:

Tehát nem kell félni, ők is használnak gitárt, dobot, samplert, úgyhogy a Score-ból a hajnalig tartó dárenbész után egyenesen át lehet mászni a zsingagógába egy kis jiddisért. Egy kis emancipált klezmer muzekért pedig katt ide.

Lehet, hogy visszatérünk egy pálinkafeszt vagy klezmer élménybeszámolóval, addigis kellemes hétvégét!