Shalom aleichem, Szatmár!

Bár már szerda reggel van, mi még mindig adósok vagyunk a jókis klezmer koncert beszámolójával.

Kezdjük távolabbról, mit is jelent a zsidó kultúra Szatmáron: az egykori, Erdélyben negyedik legnagyobb zsidó közösség mára már jelentősen megfogyatkozott, a kultúrában és kereskedelemben betöltött szerepük is ezzel arányosan csökkent. A második világháború előtti harmincezres közösség felét deportálták, maradtak az épületek (a köznyelvben a zsidó-korzó maradt meg a legmaradandóbban) illetve a közéleti személyiségek tevékenysége, gondolok itt Harag Györgyre vagy Jászi Oszkárra, és az a pár emlék, amelyet a jelenlegi mag féltve őriz. Ennyit a történelemről,

és

akkor most gondolj arra, hogy a közösség pár megmaradt tagjának mekkora felemelő érzés az, hogy fiatalok játsszák a klezmer dalokat gitáron, trombitán, olyan átéléssel ahogyan csak ezt a zenét lehet.

A vasárnapi vendégszereplő Is…Real Project pedig egy klezmer zenét játszó család, akik nem a hagyományos, Budapest / Vienna / Amsterdam és egyéb “klasszikus” klezmer együttesek stílusában alkotnak, hanem az archaikus, klasszikus akkordokat újragondolva egy tüctüchöz szokott fülnek is emészthető zenét alkotnak. De lehet bármilyen a rögzített stúdióanyag, ha az élőben nem “jön át”, hogy megasztárosan undorítóan fejezzem ki magam.

Nos, ebben az esetben ez is telitalálat, a hideg, szürke zsinagóga falai közé csodálatos színt varázsol a zenekar, élén a karizmatikus frontleánnyal, aki rég nem hallott tisztasággal és átéléssel énekel, a közönség pedig eleinte kicsit feszélyezetten, majd a koncert második felétől ütemesen tapsol.

A másfél óra alatt a ritmus folyamatosan változik, gyorsabb és patetikusabb dalok, ismertebbek (Arany Jeruzsálem) és ismeretlenebbek követik egymást, néhány improvizáció is befigyel, a két hölgy duettje pedig remekül kiegészíti a patent ritmusokat.  A visszatapsolás utáni finálé pedig egészen eksztatikus hangulatot varázsol a zord oszlopok közé.

Valahogy így néz ki egy jó világzenei koncert,  a hangszereléstől az átkötőszövegig minden azt az egy célt szolgálja, hogy leghűebben adja vissza a hangulatot, amelyet ma már nagyon kevés helyen lehet elkapni, talán egy Chava Alberstein vagy Di Naye Kapelye koncerten, a legközelebb. A klezmer zene pedig, mindegyik világzenei irányzat vagy zenei gyökér közül a legemberibb, ha lehet ezen a gumicsizmás bloghelyen ilyen  patetikusan fogalmazni.

Ha a szervezők ismernének bennünket, megkérnének, hogy írjuk már be, hogy külön köszönet illeti Sharon Weiss-t, aki támogatta a fiatal zenészek fellépését, és a tóraszekrényt borító ünnepi takarót hozta a várdomb utcai zsinagógába, de ezt beírjuk magunktól. Ugyanis, a koncert nélkül nehezen lett volna szép a vasárnap délutánunk.